Újdonságok

Újdonságok

          • Mozgásban az egész iskola!

          • Hagyományos sprotnap és az ISKOLAI MARATON! 

            Iskolánkban egy vidám és aktív sportnapot tartottunk, ahol a mozgásé és a jókedvé volt a főszerep. A napot egy iskolai maraton futással indítottuk, majd a gyerekek egész délelőtt sportjátékokban, ügyességi feladatokban és izgalmas versenyekben vehettek részt.Ebéd után sem pihentünk sokat: délután csapatjátékokkal folytatódott a program, a nap végén pedig egy megérdemelt fagyizással zártuk ezt a mozgalmas, élményekkel teli napot.A sportnap célja a mozgás örömének átélése, az együttműködés és a közösségépítés volt – mindezt a gyerekek lelkesedése és mosolya tette teljessé.

          • Úszótanfolyam

          • Áprilisban iskolánk tanulói egy héten át, egy izgalmas és élményekben gazdag úszótanfolyamon vettek részt. A gyerekek két csoportban, kezdő és haladó szinten sajátították el az úszás alapjait és fejlesztették technikájukat. A foglalkozások során nemcsak sokat tanultak, hanem rengeteget nevettek, játszottak, és közben egyre magabiztosabban mozogtak a vízben. A tanfolyam végére mindenki sikerélményekkel gazdagodott, és büszkén tértek haza. Köszönjük az oktatóknak és kísérőknek a lelkes munkát, a gyerekeknek pedig a kitartást és jókedvet!

          • Könyvtárlátogatás Szepsiben

          • Márciusban, a könyv hónapja alkalmából osztályunk ellátogatott a városi könyvtárba, ahol izgalmas könyvekkel és új olvasmányélményekkel ismerkedtünk meg. Mesekönyvből egymásnak felolvastunk, kézműveskedtünk, és egy tanulságos mesét is megnéztünk arról, hogyan kell a könyvtárban viselkedni. 

            A gyerekek nagy örömmel fedezték fel a könyvtár kincseit.

          • Cím

          • Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipisicing elit. Sint, adipisci, quibusdam, ad ab quisquam esse aspernatur exercitationem aliquam at fugit omnis vitae recusandae eveniet.

            Inventore, aliquam sequi nisi velit magnam accusamus reprehenderit nemo necessitatibus doloribus molestiae fugit repellat repudiandae dolor. Incidunt, nulla quidem illo suscipit nihil!Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipisicing elit. 

          • Cím

          • Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipisicing elit. Sint, adipisci, quibusdam, ad ab quisquam esse aspernatur exercitationem aliquam at fugit omnis vitae recusandae eveniet.

            Inventore, aliquam sequi nisi velit magnam accusamus reprehenderit nemo necessitatibus doloribus molestiae fugit repellat repudiandae dolor. Incidunt, nulla quidem illo suscipit nihil!Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipisicing elit. 

        • Kapcsolat

          • SZIEA - Szent István Egyházi Alapiskola - Cirkevná základná škola sv. Štefana
          • czs.dvorniky.vcelare
          • +421 915 919981
          • Szádudvarnok 88, 044 02 Szádudvarnok - Méhész
            Dvorníky č. 88, 044 02 Dvorníky - Včeláre
            044 02 Dvorníky - Včeláre
            Slovakia
          • 42242533
          • +421911738124
        • Bejelentkezés