Újdonságok

Újdonságok

          • 🎄 Karácsonyra hagolunk - péntek

          • Az év utolsó közös iskolai napja péntekre esett, amelyet meghitt, varázslatos hangulatban tölthettünk együtt. Reggel beszélgettünk a kívánságokról: arról, ki mit szeretne, mit hozzon a Jézuska, mit jelent az ajándékozás, és miért fontos számunkra az ünnep. Még utoljára mindenki elkészíthette a saját kis kívánságlistáját, amelyeket gondosan eltettünk, hogy az új évben majd visszanézhessük, kinek melyik kívánsága teljesült.

            Később elérkezett a várva várt pillanat: mindenki megajándékozhatta azt az osztálytársát, akinek a nevét még Mikulás napján húzta. A gyerekek egész héten izgatottan figyelték, ahogy gyűlnek az ajándékok az iskola karácsonyfája alatt – és most végre eljött az idő! Az ajándékokat közösen bontottuk ki, az öröm pedig leírhatatlan volt: mosoly, boldogság és csillogó szemek mindenhol.

            Igazi meghitt pillanat volt ez, méltó lezárása a 2025-ös évnek, amely sok szép emlékkel ajándékozott meg bennünket.

          • 🎄Karácsonyra hangolunk - csütörtök!

          • A csütörtöki napunk is izgalmakkal telt. Délután került sor az iskolai karácsonyi műsorra, amelyet nagy szeretettel készítettünk a szülők számára. A délelőtt gyorsan elszállt: ellátogattunk a kultúrházba a főpróbára, majd visszatértünk az iskolába.

            Hogy egy kicsit megnyugtassuk és levezessük az izgatott gyerekeket, kézműves foglalkozást tartottunk, ahol szebbnél szebb betlehemek készültek. Délutánra már mindenki ünneplőbe öltözött, és izgatottan készült az előadásra.

            A gyerekek egy kedves betlehemes játékkal lepték meg a szülőket. A fellépés után közös vendéglátás következett: süti, pogácsa és forró puncs várta a családokat – természetesen a gyerekek számára alkoholmentes változatban.

            Jólesett egy kicsit lelassulni, megállni és beszélgetni ebben a mindenki számára zajos, rohanós karácsonyi készülődésben, és együtt megélni az ünnep igazi hangulatát. Meghitt, szép lezárása volt az évnek.

          • 🎄karácsonyra hangolunk - szerda

          • A szerdai napunk is igazi karácsonyi hangulatban telt. Reggel református lelkészek érkeztek iskolánkba, akik egy egész napos, élményekben gazdag foglalkozással készültek a gyerekek számára. A program a „Csillaghullás – igei játszóház” címet viselte, és játékos formában segített ráhangolódni az ünnepre.

            A nap során volt közös dalolás és énektanulás, mesehallgatás, valamint rengeteg vidám játék. A gyerekek megismerkedhettek a napkeleti bölcsek ajándékaival is – az arannyal, a tömjénnel és a mirhával –, miközben sok új élménnyel gazdagodtak. Tartalmas, örömteli nap volt, amely még közelebb hozta a karácsony meghitt üzenetét.

          • 🎄 Karácsonyra hangolunk (ahogy a keddi napunk telt)

          • Kedden izgalmas kiránduláson vettünk részt diákjainkkal Kassán. Először a sétálóutcán sétáltunk, ahol megcsodáltuk a gyönyörű karácsonyi díszeket és az ünnepi hangulatot. Ezután a Thália Színházba látogattunk, ahol a gyerekek nagy élvezettel nézték meg a „Jóka ördöge” című előadást.

            A színház után sem ért véget a móka: a gyerekeket egy játszóházba vittük, ahol sok nevetés és vidám játék várta őket. A napot közös pizzázással zártuk, ami igazán feldobta a hangulatot. Élményekkel teli, emlékezetes nap volt mindenki számára.

          • Cím

          • Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipisicing elit. Sint, adipisci, quibusdam, ad ab quisquam esse aspernatur exercitationem aliquam at fugit omnis vitae recusandae eveniet.

            Inventore, aliquam sequi nisi velit magnam accusamus reprehenderit nemo necessitatibus doloribus molestiae fugit repellat repudiandae dolor. Incidunt, nulla quidem illo suscipit nihil!Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipisicing elit. 

          • Cím

          • Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipisicing elit. Sint, adipisci, quibusdam, ad ab quisquam esse aspernatur exercitationem aliquam at fugit omnis vitae recusandae eveniet.

            Inventore, aliquam sequi nisi velit magnam accusamus reprehenderit nemo necessitatibus doloribus molestiae fugit repellat repudiandae dolor. Incidunt, nulla quidem illo suscipit nihil!Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipisicing elit. 

        • Kapcsolat

          • SZIEA - Szent István Egyházi Alapiskola - Cirkevná základná škola sv. Štefana
          • czs.dvorniky.vcelare
          • +421 915 919981
          • Szádudvarnok 88, 044 02 Szádudvarnok - Méhész
            Dvorníky č. 88, 044 02 Dvorníky - Včeláre
            044 02 Dvorníky - Včeláre
            Slovakia
          • 42242533
          • +421911738124
        • Bejelentkezés